VII. Nagytemplomi Gyülekezeti Nap

Örömmel hirdetjük, hogy ismét szervezünk gyülekezeti napot 2018. május 26-án a Dorcas kempingben, ahová minden  kedves gyülekezeti tagot családjukkal együtt szeretettel hívunk és várunk.

Élő kapcsolatot élhetünk meg Krisztussal és egymással.
Ezen a napon együtt hallgathatjuk Isten igéjét, közösen állhatunk elé imádságban, éneklésben.
Továbbá lehetőség nyílik arra, hogy szabadidős programok során feltöltődjünk és jobban megismerjük egymást.
Időpont: 2018. május 26. (szombat)
10 órától 16 óráig (regisztráció 9 órától)

Helyszín: Dorcas Kemping
Regisztrációs díj: 300 Ft/fő, amely magában foglalja az ebédet
Jelentkezési határidő: 2018. május 23.

Regisztrálni lentebb lehet a regisztrációs mezőnél, azonban a regisztrációs díjat személyesen a Lelkészi Hivatalban lehet befizetni.
Téma: Kapcsolat
Áhítat: Vad Zsigmond esperes-lelkipásztor

Az áhítatot követően kiscsoportos beszélgetések lesznek.

Ebéd után fakultatív programokra hívjuk a testvéreket.
Utazás: Közösen busszal vagy egyénileg
(a jelentkezésben megadott módon)

Buszok indulása: A busz a Hunyadi utcai buszmegállóból (Kölcsey Központ mellett) indul, gyülekező 8:15-től.

Kérjük a testvéreket, hogy legkésőbb 8:30-ra érkezzenek meg a buszmegállóba!

Vélemények

Programok

Színes programokkal és lelki feltöltődéssel várunk minden korosztályt az idei gyülekezeti napon is!
Lelki feltöltődés
– Áhítat
– Dicsőítés
– Imaösvény
Közösségi programok
– Csoportbeszélgetés
– Találkozások
– Közös étkezés
Kikapcsolódás
– Gyermekprogramok (ugrálóvár, körhinta, lovaglás, Meseerdő kalandpark, táncház, Bábszínház)
– Ifjúsági programok (ügyességi vetélkedő, nyomozós játék, bibliodráma)
– Előadás
– Foci

Regisztráció

Jelentkezési határidő: 2018. május 23.

VI. Nagytemplomi Gyülekezeti Nap képei

Aki még nem győződött meg, hogy ott a helye a Gyülekezeti Napon, azoknak szeretettel ajánljuk a tavalyi alkalomról készült képeket.

VI. Nagytemplomi Gyülekezeti Nap

Kapcsolat

Kérdésekkel, információval kapcsolatban a következő elérhetőségeken lehet érdeklődni.
Cím
Lelkészi Hivatal 4026 Debrecen, Piac utca 4-6.
Egyéb elérhetőségek
E-mail: nagytemplom@reformatus.hu Telefon: +36 52 614 160